EuroKegel
Bejelentkezés

Roger Conti a biliárdot a sport és a művészet igazi, egyetlen, tiszta ötvözetének tartotta - melyhez azonban ügyesség, mérték, önismeret, erős akarat és mind testi, mind mentális "edzés" szükséges.
Conti eltökélt volt, "A legszebb éveimből húszat áldoztam a biliárdra. Ha újra kellene kezdenem, újra megtenném." - nyilatkozta idősebb korában (kis híján száz évet élt).
"La tête et le bras" (Fej és kar!) - üzeni nekünk. Jó ha megszívleljük!

Augusztus második hétvégéjén Drezdában járt a magyar eurokegel válogatott. 

A német városban rendezték meg a II. Nemzetközi Eurokegel Csapatbajnokságot, melyen négy magyar csapat képviselte hazánkat. 

A versenyt, mely az SV Dresden-Reick frissen felújított klubhelyiségében zajlott, a német házigazdákkal, Lothar Friebel-el és Eric Baldermann-nal közösen szervezte a Társaság a Nemzetközi Bábus Biliárdért.

A tornán hat német és négy magyar csapat mérkőzött meg egymással a két versenynap alatt, körmérkőzéses rendszerben.

Egy mérkőzésen két egyéni és egy páros összecsapást rendeztek, ahol minden meccs 150 pontig tartott.

A bajnokságon végig magas színvonalú összecsapásokat láthattunk, ahol mindkét nemzet résztvevői barátságos hangulatban, de koncentráltan, a legjobb tudásukat nyújtva küzdöttek.
 
Az első nap első felében körvonalazódott, hogy mely csapatok formaidőzítése sikerült a legjobban, így délutánra már látszott, hogy kik lehetnek esélyesek a dobogós helyekre.
 
Péntek estére a kiválóan felkészült Neumann/Baldermann duó hibátlanul állt, ötből öt meccset tudott nyerni, így jó esélyekkel várhatták a második napot.
A Bíró/Tímár, a Turi/Pardi, a Reich/Hopf és a Haake/Hehne csapatok egyaránt négy-négy győzelemmel és egy-egy vereséggel végeztek a pénteki játéknapon, így számukra továbbra is adott volt a lehetőség, hogy egy jó második napos szerepléssel akár az első helyért is harcban legyenek. 
 
A szombat reggeli hatodik forduló meglepetéssel kezdődött, amikor a Reich/Hopf csapat 2:1-re legyőzte az addig makulátlan mérleggel álló Neumann-t és Baldermann-t.
A Bíró/Tímár és a Turi/Pardi csapatok is nyerni tudtak az aznapi első meccseiken, így ekkor ez a négy csapat holtversenyben állt öt-öt győzelemmel, amikor már csak három forduló volt hátra.
 
A következő, hetedik fordulóban a Neumann/Baldermann, Turi/Pardi és Reich/Hopf csapatok tudták megnyerni a soron következő mérkőzéseiket, így ezen három duó látszott a legesélyesebbnek a végső sikerre.
 
Az utolsó két forduló nemcsak arról szólt, hogy meg kell nyerni a hátralévő összecsapásokat, de a lehető legjobb meccsarányra is törekedni kellett, mert azonos pontszám esetén a nyert/vesztett mérkőzések aránya rangsorolt.
Ebben az összevetésben a Neumann/Baldermann csapat állt ekkor a legjobban, így tudható volt, hogy amennyiben az utolsó két mérkőzésüket hibátlanul hozzák, akkor nem lehet utolérni őket.
Ez meg is történt, egyaránt 3:0-ra nyertek a Friebel/Gehrke és Vári/Filadelfi csapatok ellen.
Így hiába nyert a Turi/Pardi alakulat is kétszer 3:0-ra a Schröder/Rerrer és Frischke/Wenzel gárdák ellen, a rosszabb meccsarányuk miatt már nem tudtak előzni.
A Bíró/Tímár csapat két 2:1-es győzelmet aratott a Reich/Hopf és a Haake/Hehne párosok ellen, míg a Reich/Hopf csapatnak nem jött össze több győzelem az utolsó két fordulóban.
 
Így végül azonos pontszámmal, 8-1-es győzelmi aránnyal, jobb meccskülönbséggel Ronny Neumann és Eric Baldermann szerezte meg az első helyet, Turi Zoltán-Pardi Roland páros előtt, akik remek játékkal lettek másodikak.
A harmadik helyen Bíró Imre és Tímár András végeztek, míg a Sven Reich-Alex Hopf duó lett a negyedik.
 
Külön elismeréseben részesültek az egyéni mérkőzéseken legjobban szereplő játékosok.
Bíró Imre, Pardi Roland és Ronny Neumann a kilenc mérkőzéséből nyolcat sikerrel vívott meg, míg Eric Baldermann hibátlan maradt, mind a kilenc egyéni partiját megnyerte.
 
Gratulálunk minden csapatnak és játékosnak a kimagasló teljesítményéhez és a magas színvonalú játékhoz!
 
A következő nemzetközi összecsapásra a tervek szerint 2025 tavaszán, Magyarországon fog sor kerülni.
 
A végső sorrend: 
  1. Ronny Neumann-Eric Baldermann (GER)
  2. Turi Zoltán-Pardi Roland (HUN)
  3. Bíró Imre-Tímár András (HUN)
  4. Sven Reich-Alex Hopf (GER)
  5. Horváth Zoltán-Tomka Lajos (HUN)
  6. Tim Haake-Andre Hehne (GER)
  7. Lothar Friebel-Mario Gehrke (GER)
  8. Hajo Schröder-Nils Rerrer (GER)
  9. Vári László-Filadelfi Mihály (HUN)
  10. Tilo Frischke-Gerd Wenzel (GER).

 

 
 
A versenyről készült felvételek:
1. nap:
2. nap:
 
 

Társaság a Nemzetközi Bábus Biliárdért
/ Eurokegel Szakág


- postacím: 5600 Békéscsaba, Berzsenyi utca 59.
- e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- telefon: +36209725902

Contact - In English, Po slovensky:
Dávid Szalkai
- e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- tel.: +36302740966


Még egy idézet a végére:
"Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban."
/ Lev Tolsztoj

Társhonlap: MagyarBiliárd.